2016. március 21., hétfő

Epilógus

Amikor véget ért az utolsó koncert LA-ben és Jongin lejött a színpadról órákig ott álltunk, és csak egymást öleltük. Mikor aztán elengedtük egymást szembe kellett néznünk a valósággal, ami nem volt túlságosan szórakoztató. Scooter ordított, telefonok csörögtek, mindent a káosz uralt. A nyilvános csókunk Jonginnal semmi volt ahhoz a rumlihoz képest, amit Sehun csinált, ugyanis kiposztolta az instagramjára, hogy végleg otthagyta az Exot.
Mivel még az én turném záró koncertje hátra volt, Jongin ott maradt velem, de mindenki más visszautazott Koreába, hogy mentsék a menthetőt. Szerintem nem is kell mondanom, hogy életem legrosszabb előadását produkáltam azon a napon.
A hetek teltek, Jonginnak vissza kellett menni Koreába és a heti találkozókból már csak kétheti lett. Hiába utaztam minden héten Koreába az SM Sehun távozása után még jobban megkeserítette a fiúk életét, így nem volt mindig alkalmunk találkozni.
Egyik nap éppen a zongorám előtt ültem és egy dalt írtam, amikor megszólalt a csengő. Komótosan széles mosollyal az arcomon az ajtóhoz sétáltam, de ahogy kinyitottam azt a mosoly lehervadt az arcomról. Már mondhatni hozzá szoktam – már ha ezt meg lehet szokni egyáltalán -, hogy Jongin nagyon megviselt az utóbbi időben, de a látvány, ami elém tárult teljesen elfeledtette velem a vidáman csengő dallamot, ami az előbb még ott motoszkált a fejemben.
Jongin szinte úgy esett be az ajtón, majd egy rövid csók után lerogyott a kanapéra.
- Mi a baj? – kérdeztem, miközben szorosan hozzábújtam.
- Én ezt nem bírom tovább – mondta könnyes szemmel. – D.O és Lay tegnapelőtt bejelentették nekünk, hogy ők is kilépnek, habár még nem mentek el, de… - ezen a ponton elcsuklott a hangja, és egyre szorosabban ölelt magához. Hangja remegett láthatóan kimerült volt, és ahogy könnyes szemeibe néztem képes lettem volna összezúzni a zongorám, azért, mert nem tudok neki segíteni.
- A végén arra jutottunk, hogy feloszlunk. Nem találtunk jobb megoldást – mondta halkan a lábfejének.
- Jaj Jongin – borultam a nyakába, mire kitört belőle a zokogás.


A dolgok nem tartanak örökké… egyszer mindennek véget kell érnie. Az emberek már a kora középkorban is dalba foglalták, hogy a szerelemhez mindig társul fájdalom is, azonban ez nem csak a szerelemre igaz, hanem a szeretet és az összetartás minden formájára.
Egy utolsó, könnyekkel teli „We are one!” kiáltás után mindenki elkezdett kiszállingózni a próbateremből, amit még egykor a sajátjuknak mondhattak. Mire Jongin könnyes szemekkel odalépett hozzám, már az én arcom is nedves volt. Szorosan magához ölelt, majd vállamat átkarolva indult el az ajtó felé, azonban mielőtt kiléptünk volna nem bírtam megállni, hogy ne nézzek vissza a terem közepén magányosan ácsorgó Yeolra.
- Mindjárt megyek utánad – szorítottam meg Jongin kezét, aki gyengéden rám mosolygott, majd becsukta maga mögött az ajtót. Ebben a pillanatban én már Yeol vállán zokogtam, és úgy kapaszkodtam belé, mintha az életem múlna rajta. Nem akartam belegondolni mi lesz ezután velünk… a barátságunkkal.
- A kurva életbe! – ordítottam el magam a próbaterem csendjébe, mire Yeol még szorosabbra fonta erős kezeit körülöttem.
Habár mind a ketten tagadni próbáltuk, a lelkünk mélyén nagyon jól tudtuk, hogy egy időre meg kell szakítanunk a kapcsolatot egymással. Nem magunk miatt, hanem a számunkra fontos emberek boldogsága érdekében. Tudtam, hogy Yeolt inkább megnyugtatná, mint felkavarná egy velem való beszélgetés, de azzal is tisztában voltam, hogy Jongin és Baekhyun nem egészen így reagálnának erre.
- Nagyon fogsz hiányozni Lisi – mondta alig hallhatóan rekedtes hangon, miközben engedett a szorításán.
- Yeol! – csak ennyit tudtam mondani, mert a zokogás ismét győzedelmeskedett felettem.
Mikor már nem járt minden lélegzetvétel olyan fájdalommal, mintha kitépnének egy darabot a mellkasomból Yeol finoman eltolt magától.
- Tudod Lisi, - törölte le a saját, majd az én könnyeimet is – pár év múlva majd újra látjuk egymást. Más emberek leszünk, megváltozunk, efelől kétségem sincs, de abban is biztos vagyok, hogy ugyanúgy a legjobb barátom leszel, mint most, és amennyire most fáj az elválás, annyira fogunk majd örülni, hogy újra láthatjuk egymást.
- Yeol, ha bármi történik… – kezdtem bele, de félbeszakított.
- Hívjuk egymást. A nap 24 órájában elérhető leszek – mosolygott rám könnyei mögül, majd elengedte a kezem, amit addig szorongatott. Éreztem, hogy ez a búcsú jele, de nem tudtam, mi mást mondhatnék, így csak viszonoztam mosolyát és még egyszer, utoljára megöleltem, majd vissza sem nézve kisétáltam a felhős falú próbaterem ajtaján.
A liftbe beszállva újra rám törtek az érzések, és miközben könnyes arccal lerogytam a padlóra megnyomtam a „stop” gombot. Egészen addig ott kuksoltam, amíg elég erőt nem gyűjtöttem ahhoz, hogy felálljak. Amint ez sikerült újra elindítottam a liftet. Ahogy az ajtó kitárult egy aggódó Jonginnel találtam szembe magam.
- Már hívni akartam a szerelőt – mosolyodott el, miközben átkarolta a vállam és egy puszit nyomott a fejem búbjára.
Az ajtón kilépve kivételesen nem a sikítozó fanok fogadtak minket, az egész környék csendes volt. Amikor még egyszer, legutoljára hátranéztünk az SM óriási létesítményére, immár a boldog meghatottság könnyeivel néztem rá.
A hely, ahol a fiúk éveken át szenvedtek és csak az egymás, a zene és a fanok iránt érzett szeretet tartotta össze őket… azoknak a napoknak azonban már vége, ugyanis ez az épület már csak egy emlék helyszíne volt. Egy csodálatos és egyben szomorú emléké, ami más emberré tett, de nem csak engem, hanem az összes személyt, akikkel átéltem őket.
Ránéztem a mellettem álló Jonginra, akinek egy könnycsepp csillant meg a szemében. Adtam egy puszit az arcára, majd ujjainkat összekulcsolva a taxi felé húztam. Ahogy beszálltam szerelmem mellé a hátsó ülésre, és ismételten visszanéztem az SM Entertainment épületére biztos voltam benne, hogy mindig emlékezni fogok arra a pillanatra, amikor először betettem oda a lábam… és arra is, amikor utoljára. 



Érdekességek, új fici, meg minden, ami éppen eszembe jutott:
Mint már korábban az epilógus elején leírtam... mindennek vége lesz egyszer, így vége lett az I will remembernek is.
Így a végén, mielőtt köszönetet mondanék, és hoznék egy kis ízelítőt a következő ficimből, szeretnék megosztani veletek egy-két "érdekességet" a történettel kapcsolatban. Remélem tényleg érdekesnek találjátok majd őket ^^
  1. Mindenki a legjobban a Kai x Lis szálra volt kíváncsi - teljesen érthető módon-, de valójában ez a történet nem róluk szólt. Nem Krisről, nem is Sehunról, de még nem is csak az Exoról. Ez a történet Lis és Chanyeol barátságáról szólt, és arról, ahogy ők életük ennek a különösen nehéz szakaszának átsegítették egymást a számukra nehéz, esetleg fájdalmas időszakokon. Értem ezalatt például a Chanyeol és Baekhyun ügyet, vagy ahogy Yeol a háttérből szurkolt a Lis és Jongin párosnak, vagy ide sorolhatjuk azt is amikor Yeol a karjaiban vitte haza a részeg List. 
  2. Nem tudom fel tűnt-e nektek, de Yeol már a második részben azonnal elnyerte Lis figyelmét, de elárulom, hogy hiába volt helyes, kedves, vicces, pozitív és még sorolhatnám, Lis soha nem gondolt rá, hogy esetleg ő és Yeol többek lehetnének, mint barátok. Habár sokan közületek félreértelmezték a jeleket (félek ez az én hibám volt) és azt gondolták, hogy Yeol és Lis között alakul valami, ez egy percig sem volt így :D Kivéve talán azt az apró kis momentumot, hogy Yeol rövid ideig azt hitte érez valamit Lis iránt.
  3. Az utolsó pár részben nem említettem nagyon sem Lis szüleit, sem a Luhan x Zsófi párost. Ennek az az oka, hogy nem akartam ezekkel a nem teljesen az eseményekhez tartozó dolgokkal megszakítani a fonalat. De Lis szüleivel a turné alatt is minden nap beszélt telefonon, így tett Luhan és Zsófi is, azonban Zsófinak az egyetem miatt nem volt túl sok ideje meglátogatni a turné alatt őket. De ha lenne második évad (ami sajnos nem lesz, mert nincs rá túl sok ötletem és nagyon átmenne erőltetettbe), akkor biztos, hogy együtt maradnának (mármint Zsófi és Lulu)
  4. Amit eredetileg terveztem: Jongin és Taemin közös bevonulásával ért volna véget a történet. Ezt nagyon sokáig így gondoltam, de valahogy túl gyengének éreztem, és ez a befejezés, amit végül írtam csak úgy kínálta magát. A könnyeimmel küszködve írtam meg, hajnali egykor a Kais tollamal, ami azóta tönkrement :(
  5. Terveztem, hogy beleírom az epilógusba, de sajnos kimaradt, hogy Jongin táncstúdiót nyit LA-ben és Lis meg fojtatja a karrierjét előadóként, de már csak a saját dalai jelennek meg.
  6. Maga az ötlet 2015. február 7-én, délután négy órakor vert szöget a fejemben /hála a word pontos feljegyzéseinek ezt ilyen pontosan tudom :D/, azonban az első részt ezután csak április 15-én posztoltam, azzal a tervvel, hogy minden héten egy részt fogok közzétenni. Ezért előre készítettem egy tartalékot kb. 6 fejezetből, amit túl hamar felhasználtam és rájöttem, hogy az egyhetes módszer nem működik :D
Habár nem egy könyvet írtam, nem nyertem semmilyen díjat, vagy akármi, de mégis van egy ember, akinek ezúton szeretnék köszönetet mondani. Ez pedig nem más, mint a bétám *dobpergés* Zsófi, vagy, ahogy a blogon, mint egy két OS írójaként és bétámként fel van tüntetve, Kajak.
Övé az elismerés, hogy megismertem a K-Popot, tehát ha ő nincs, ennek a ficinek még a gondolata sem merülhetett volna fel bennem. Habár ezt már rengetegszer megköszöntem neki, azért még egyszer köszönööööm unni♥ Valamint ő volt az, aki még az elején átolvasta a részeket, hogy ne írjak semmi hülyeséget, ő volt, aki bátorított és néha rám szólt (vagy éppen virtuálisan ordított), hogy húzzak el írni. Ez habár csak apró dolognak tűnhet nagyon sokat segített. És amin még így hosszú idő távlatából is nevetnem kell: képes volt elolvasni első írásaim egyikét, ami egyenesen szörnyű volt, és ezután amikor kijelentettem, hogy én elkezdtem írni valamit, akkor egyből elolvasta, és nem azt mondta, hogy "figyelj, az első is szar volt, ne erőltesd". Pedig jogosan megtehette volna :D
És köszönöm természetesen nektek is, hogy végig olvastatok, és esetleg még kommenteltetek is. Kööööszönööööm♥

Jongin, mert az ő mosolyánál csak egy szebb dolog van a világon... 


... és az nem más, mint maga Park Chanyeol ♥


Sziasztok, köszönök mindent ♥!



A nagy betűs ÉLET
... vagyis a következő fanfictionom, aminek főszereplője nem más lesz, mint Hoseok (J-Hope) a BTS-ből. Ez egy elég nagy váltás lesz, ugyanis ebben sokkal komolyabb témákkal fogok foglalkozni, ezért még várok egy kicsit, amíg belemerülök ennek az írásába, előkészítésbe. Éppen ezért most csak csak egy "image" képet mutatok nektek, mert nem akarom most feltölteni a sem prológust, sem a rövid bemutatót, mert fura lenne ha rá egy holnapra raknám fel az első részt.
A fici nagyrészt Hoseok (Joshi, Seok) és Miranda szemszögéből fog íródni, egyedül a múltba való visszatekintések lesznek elmesélve Harry Potter stílusban (mindent tudó mesélő). A történet az USA-ban fog játszódni, ééés azt hiszem ennyi elég is, a többit majd később!^^ Remélem felkeltette az érdeklődéseteket!


3 megjegyzés:

  1. Szia! Nem olyan rég kezdtem el olvasni a ficid és úgy gondoltam a legvégén írok majd egy kommentet.^^
    Az elején egy aranyos történet volt ami direkt a fanoknak szólt. Rettenet édes,de semmi komoly. Utána ahogy haladtunk egyre szomorúbb lettem, a végére pedig egy-két könnycseppet is elmorzsoltam. :(
    Eléggé megkedveltem a történeted.
    '15 október óta vagyok kpopper,így én utólag sirattam meg a 3 srácot akik kiléptek az Exoból. Kris a biasaim egyike így az ő szenvedései (igaz ez csak történet,de a valóságban is sokat szenvedhetet) rettenet megviseltek. A biasaimra álltalában úgy tekintek mint a gyerekeimre*furilány*.Ha nekik rossz nekem is.:(
    Chanyeolról és Lis'ről az elején elég félreérthető volt a helyzet, de miután jobban felszínre hoztad a Jongin és Lis' számlát már lehetet tudni,hogy ők csak barátok!:) Rettenet példaértékű barátság az övék, csak követni lehet őket.
    Szegény Tao is a biasom így érte is fájt a szívem.:(
    És Jongin.Ő nem csak a biasom, ő az UB-m és érte,majd megszakadt a szívem, de a végére boldog lettem, hogy öszejöttek. Mikor a valóságban történt meg a lábas ügy pár napig annyira rossz hangulatom volt. :(
    A munkahelyemen a főnököm se mert hozzám szólni annyira levert és ideges voltam. Igaz nincs gyerekem, de éreztem én úgy mintha az ő lábával lenne baj.
    Tegnap pedig bejelenteték,hogy Kainak barátnője van így passzolt is a történethez. Őszintén szólva meglepődtem rendesen. Utána pedig egyfolytában nyolmtam a rizsát barátnőimnek *akik nem kpopperek*, hogy Kaistal milyen édes meg mennyi gyerekük lesz majd, meg milyen szép esküvőjük lesz..:S
    Remélem tényleg együtt vannak, nem csak az SM kreállmánya.
    Chanbaeknek szánt nagyon szeretem. Lehet egy kicsit későn rajtad bele, de nagyon szuper.
    Utóljára megjegyezném még, hogy szörös szívű vagy! :P
    A végére úgy szétkaptad az Exot,hogy csak na :D
    Kajak írásai is nagyon jók voltak

    VálaszTörlés
  2. *Chanbaek szált.
    Folyt..
    Nagyon tetszet a történeted és rettentően várom a következőt is.^^
    Nemcsak mert kezdek az írásod függője lenni hanem, mert J-Hope is a biasom :)
    Csak köszöni tudom az élményt amit kaptam. Így tovább és írj még rengeteget (te is kajak!) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaa!^^
      Nagyon örülök a kommentetdnek! Mindenek előtt: Nagyon-naaaaaagyon köszönöm!<3

      Mivel nem régóta vagy K-Popper ezért üdv a "családban":D Én sem mondhatom magam régóta Exo-Lnek, valamint K-Poppernek (2015 január), ezért Kris és Luhan távozását én is csak utólag éltem át, viszont Taoé nagyon betalált, azóta egyszer mérges vagyok rá, mert jól bepalizott minket, egyszer meg ugyanúgy szeretem a kis pandát, mint régen...

      A lábas ügy engem is megviselt és megviselt, habár mióta tudom, hogy ott van neki Krystal azóta nem féltem annyira^^
      És ha már megemlítettem Krystalt, hát akkor már elmondom, hogy én vagyok szerintem a legnagyobb KaiStal drukker:'D Még mielőtt összejöttek én már fangörcsöltem, ha megláttam a nevüket egymás mellett, és vááááááááá most ezek a hihetetlenül cuki képek^^ Mondjuk most nagyon féltem őket, mert már most elkezdték kiforgatni a magánéletüket, ami komolyan már engem zavar...

      Ne haragudj, hogy későn tettem bele a ChanBaek szálat, de sokan, akik a ficit olvasták nem szerették annyira, (mondjuk nem kaptam túl sok negatív visszajelzést emiatt, de biztos vagyok benne, hogy volt akit kimondottan irritált), így nem akartam senki számára élvezhetetlenné tenni.

      Hát két vég járt a fejemben: Kai és Lis szakítása sok év után vagy az Exo felbomlása, amik közül szerintem a második egyértelműen jobb.
      Még egyszer köszönöm, hamarosan jön az új történet, csak előtte még egy OS, mert nem bírom ki, hogy ne foglalkozzak a KaiStal témával <3
      Én köszönöm, hogy olvastad, és a kommentet is nagyon.

      U.i.: nem tudom, hogy láttad-e, de van egy extra fejezet, ami talán kárpótol a szőrösszívűségemért!:D

      Még egyszer köszönöm, és írni fogok még nagyon sokat, ez biztos!^^

      Kajak üzeni: Az írónőnk itt ömleng nekem, hogy milyen édes kommentet kapott. Tényleg nagyon köszönjük. Hihetetlenül jól esik, hogy írtál, az meg jobban, hogy engem is megemlítettel!

      Törlés