2016. március 21., hétfő

30. fejezet

Csak álltunk néma csendben egészen addig, amíg Scooter megérkezett, hogy a sminkbe küldje a fiúkat, akik egy szó nélkül teljesítették utasítását.
- Mi történt? – nézett rám kérdőn, és mire a mesélés végére értem, már be is jött egy statiszta a terembe, hogy megkérdezze elkezdhetik-e beengedni az embereket.
- Szerinted képesek lesznek így koncertezni? Menni fog a koreográfia Sehun nélkül? – kérdezte Scooter mielőtt választ adott volna a türelmesen várakozó lánynak.
- Profik – tártam szét a karom és úgy véltem ez válasz a kérdésére.
- És te jól vagy Lisi? – nézett rám, miután jelezte a lánynak, hogy öt perc múlva nyithatják a kapukat.
- Igen, persze, én megvagyok – mosolyogtam rá menedzseremre, aki az elmúlt napokban csak úgy sugárzott a boldogságtól.
- Tényleg, majd’ elfelejtettem! Kitűztük az esküvő napját! – mondta immár a színpad mögött állva, miközben meghallottuk az első belépők zaját.
- Gratulálok! – ugrottam a nyakába. – Mikor lesz a nagy nap?
- Augusztus 27-én. Mondanám, hogy ne tervezz semmit, de mivel én vagyok a menedzsered, ezért fölösleges – mondta nevetve.
Még egyszer megöleltem Scootert és miután Yaelt is felhívtam, hogy gratuláljak, Jongin keresésére indultam, mivel a Kris incidens óta nem volt alkalmam beszélni vele. Nem is kellett sokáig keresnem hamar megtaláltam már a színpad mögött állt, várva, hogy kezdetét vegye a koncert kezdetét jelző rövid film.
Érzelmeit már a jól ismert színpadi álcája mögé rejtette, de amint odaértem hozzá szorosan magához ölelt.
- Úgy sajnálom Jongin – suttogottam a vállának.
- Nem a te hibád – mondta, majd még szorosabban magához húzott.
- Ott leszek a színpad mellett, ahol szoktam, ha bármi van, csak le kell jönnöd – simítottam végig a karján, amikor egy lány jelezte, hogy idő van, készüljenek a színpadra lépésre.
Jongin még egy gyenge mosolyt küldött felém, majd ismét felvéve a megszokott álcát fellépett az emelvényre, amiről később a színpadra ugrottak le közösen.
Nem vártam sokáig, azonnal elindultam, hogy felkeressem a helyet, ahonnan a legtöbb koncert alkalmával figyeltem a fiúkat. Elindultam a színpad alatt és egészen addig mentem, amíg el nem értem a kis „lyukat”. Erre a kis helyre szoktak lejárni öltözni, innen adják fel nekik a vizet, a törölközőket és persze tökéletes kis eldugott hely számomra, hogy figyelemmel tudjam követni az eseményeket.
Egyik számot másik követte, a fanok tomboltak, csodálatos koncert volt, egyértelműen a legjobb a turné alatt. Hiába hiányzott Sehun, akinek távollétét egyszerű betegséggel magyarázták meg a fanoknak, talán ez még jobban ösztönözte őket arra, hogy tökéletesen teljesítsenek. Ha akartam sem tudtam volna találni egy hamis hangot vagy elrontott tánclépést. Minden tökéletes volt.
Amikor elérkezett a Promise ideje nagyon megijedtem. Fogalmam sem volt, hogy a történtek után képesek lesznek-e ugyanolyan profizmussal folytatni a koncertet, mint előtte, de ez az érzésem hamar elszállt, amikor Baekhyun és Chen tökéletesen hangja betöltötte az arénát. Hirtelen azon kaptam magam, hogy potyognak a könnyek a szememből, és amikor felnéztem megláttam a kivetítőn Jongint, aki egy sapkával próbálta eltakarni könnyes arcát.
Ez volt az a pillanat, amikor Jongin először megmutatta az igazi énjét a fanoknak. Amikor az Exo – L-ek először láthatták azt a Kait, aki nem egy magabiztos macsó, és nem akar mindenkit lenyűgözni. Azt a Kait, akivel én valaha egy párt alkottam, még akkor is, ha az csupán egy álca volt. Akkor még nem gondoltam volna, hogy képes leszek teljes szívemből szeretni őt.
A fanok eszeveszett sikítozásban törtek ki, de én nem hallottam belőle semmit. A szívem a torkomban dobogott, ahogy a szájához emelte a mikrofont, és a fejét még jobban lehajtva kezdett el énekelni.
Gondolkozás nélkül léptem fel a színpadra, és indultam el felé. Nem érdekelt, hogy ez tilos, nem érdekelt, hogy ezzel megszegek egy tucat szabályt, oda akartam menni hozzá. Érezni akartam a jelenlétét. Amikor felértem a lépcsőn meghökkent sikítozást hallottam a közönség felől, ami nekem szólt, de nem tudtam velük foglalkozni, csak mosolyogva intettem egyet, és szinte futva indultam el a színpad másik vége felé. Hozzá.
Ahogy siettem, ügyetlenségemben Chanyeolba botlottam, aki mosolyogva engedett tovább. Végre valahára, hosszú idő után odaértem hozzá. Pár méterre tőle megálltam, és csak néztem tökéletes valóját. Ő még nem vett észre engem, csak lehajtott fejjel, könnyel teli szemekkel nézett lefelé. Mosollyal az arcomon elé sétáltam, és levettem a sapkát a fejéről. Így már mindenki tisztán láthatta, hogy igen, az Exo macsója, Kai elsírta magát.
Csak néztem, és néztem a sötét fekete szempárba. Teljesen elvesztem, lábaim megrogytak, és ha ő nem reagál, annak nem lett volna szép vége.
- Mi a baj? – kérdezte bujkáló mosollyal az arcán. Nevetőráncai a szeme mellett összefutottak, mosolya kiszélesedett, és immár teljes valójában csodálhattam azt a mosolyt, aminek gazdájába véglegesen és visszamondhatatlanul beleszerettem. Egy hirtelen boldogsághullám hatására, ami végigfutott rajtam, könnyezve fúrtam a vállába az arcom.
Jongin esetlenül magához ölelt, látszott, hogy nem tudja, mit tegyen a fanok előtt, de hirtelen gyengéden eltolt magától, és a szemembe nézve megcsókolt.
Oly sokszor csókolt már meg, mégis, mintha ez lett volna az első alkalom. Nem akartam, hogy vége legyen, ott akartam maradni a karjaiban az idők végezetéig. Nem hallottam a fanok sikoltozását, sem Chanyeol elfúló hangját, miközben a fanoknak tett ígéretét rappeli éppen. A szívem a torkomban dobogott, és repülni tudtam volna.
Amikor Jongin része következett elszakadt tőlem és a mikrofont a szájához emelve énekelni kezdett, de másik kezével még mindig magához ölelt. Fejem a vállára hajtva hallgattam a sort, ami angolra fordítva valahogy így hangzik:

♪ I’ll hug you, I’ll hold your hands ♪

Miután Jongin a mikrofonba suttogta a szám zárómondatát és egy puszit adott a homlokra lementem a színpadról. Nem akartam elvenni a fanoktól ezt a koncertet, és abban a tudatban sétáltam le a lépcsőn, hogy még rengeteg időt tölthetek el Jongin karjaiba zárva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése